2009. január 27., kedd

Emberek, jó emberek, jóemberek

Tavaly az volt a nagy dilemmám, hogy mit tegyek: jó ember szeretnék maradni, de azt sem akarom, hogy a nyakamra tapossanak a kegyetlen emberek. Anna néni, a vecsei református lelkipásztor azt mondta: "Úgyis tudod, mi a válasz." Tudom, persze, hogy tudom, hiszen amikor valamit nem úgy teszek, mint ahogy a lelkem diktálja, nem tudok aludni, aztán alig gyözöm kimagyarázni a magyaráznivalót, és rendbetenni a rendetlenséget. De sajnos egyre többször meg kell magam keményíteni. Nem tudom, ez Mexikó miatt, az idegenség miatt van-e így, mert itt azért sérülékenyebb vagyok, vagy a korral jár. Itt néha már nem is arról van szó, hogy mást megbántok vagy sem, hanem arról, hogy életben maradok-e (testileg is, lelkileg is).

A farkastörvények karmolásszák a számat.

3 megjegyzés:

Balogh Péter írta...

"Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk."

Coelho, Paulo

Miviana írta...

Kedves Judit,
megdöbbentő ezt olvasni; pedig nem kevés ideje (1995.) él az Óperenciás tengeren túl!
Azt gondoltam, hogy sok munka és családi tennivaló miatt ír ritkán a blogjaiba. Igaz, az már furcsa volt egy kicsit, hogy a "México lindo y querido" c. blogra múlt héten felkerült egy bejegyzés a lakógyűlésről és a vízhiányról, majd 1-2 nap múlva lekerült onnan (most sincs ott). Aközött és ezen itteni bejegyzés között összefüggés létezhet?

Judit Bolyó írta...

Kedves Péter, tényleg nehéz új megoldásokat bevezetni. Rájuk találni. Vagy egyáltalán észrevenni, hogy lehet más megoldás is... De amikor pár dologban az ember nem elöre lép, hanem oldalra, és rájön, hogy így is forog tovább a világ, söt! Az olyan jó érzés. (Föleg magunk miatt: kinyílt a látókörünk, tágult egy kicsit.)

Miviana, tényleg állandóan tornyosul felettem valami: vagy a vasalnivaló, vagy fordítanivalók, vagy a családom apraja-nagyja. De mindig azt mondom, hogy bár idöm kevés, de egészség és boldogság annál több.

Mexikó tényleg egy "más-világ", de itt is vannak hétköznapok és ünnepnapok. Ezt így, szürkén mondom mindazoknak, akik azt gondolják, hogy mi itt naponta az ócen partján kókusztejet szivogatunk. Nagyvárosban lakunk, messze a víztöl, és azért tényleg más itt, mint otthon. De naponta tanulok valamit, amivel jobban megismerem az ittenieket, és már annyira nem áll tölem távol ez a latin kultúra. De még mindig csak szokom. Föleg azt, hogy állandóan résen kell lenni.

Víz tényleg kevés van, ha jól belegondolok, az iható víz majdnem drágább, mint a köolaj (mert a csapból nem iható víz folyik). Azért töröltem ki a vízhiányos cikket, mert túl tragikusnak tünt. Kiderült, hogy havonta egyszer lesz vízmentes hétvégénk, egészen májusig, de a valódi oka az, hogy karbantartási munkálatokat fognak végezni. És nem az egész várost érinti, hanem csak 10%-át (2 millió embert).

Ismét böbeszédü voltam...