A hírek emberi oldala

Ma egész nap az eltünt repülögép híreit kerestem. Két dolog járt a fejemben:
1. Július 5-én mi is Air France-szal utazunk haza. Csak azt remélem, hogy a villámok nem specializálják magukat bizonyos légitársaságokra.

2. A tavalyi utunk során belölünk is majdnem hír lett: Mexikóvárosból indulva, kb. 2 órával a felszállás után mi is iszonyú viharba keveredtünk zuhanó géppel, villamcsapással a gép közelében (vagy talán a szárnyában?), egymásnak izgatottan kiabáló légiutaskísérökkel. Nagy kaland volt. Korábban nem féltem repülöre ülni.

Az influenzás híradások során sokszor próbáltam elképzelni, mi az, amit mindebböl az otthoniak átélnek, éreznek. Annyi maszkos alakot az utcán látni a hírekben, bezártságról, elhúnyt betegekröl hallani bizonyára felborzolja a kedélyeket, távolinak és tragikusnak tünik a helyzet. Benne élni talán nem volt annyira veszélyes és katasztrofális, mint ahogy az esetleg a hírekböl vagy otthonról elképzelhetö... És persze nagyon nehéz kezelni a bizonytalanságot, föleg, amikor az embert közelröl érinti: a kormány nagyított, vagy nyugtatólag sok infót elhallgatott az influenza idején? És föleg: mi történik most? Vannak még betegek, de látjuk, nem olyan halálos a kór, mint amitöl az elején féltünk: csak a kezelésre késön jelentkezök, illetve az egyébként is betegeskedök halnak meg. Ez az újinfluenza gyorsabban terjed, mint a madárinfluenza (mert ez emberröl emberre terjed), viszont a halálozási arány összemérhetetlenül alacsonyabb, mint a madárinfluenzáé.

Hírek, pletykák... Nem is tudom, ki mondta, talán Karinthy, és azt sem tudom, pontosan hogy mondta, de valahogy így: „Meg kell nézni a hír másik oldalát is.” Persze jó tudni, és szerencsés az, aki tudja, hogy hol kell keresni a másik oldalt.